Egyszer volt egy teljesen lepusztult vásárcsarnok, valahol Európában, valahol Budapesten. Egy energiaital márka gondolt egyet, és a lepusztult falak, a betört ablakok, és a poros bevezető út mögé nézett, és meglátott valamit. Valamit, ami egészen egyedülálló kezdeményezés nemcsak Magyarországon, de a világon is: a márkához köthető támogatottak (legyen az művész, DJ, versenyző, vagy deszkás) közös munkája elevenítette meg a vásárcsarnokot, ami addig omladozva nézte az előtte elhaladó HÉV szerelvényeket. A rendezvény elődjét Barcelonában tartották, igaz, teljesen zárt kapuk mögött, míg a budapesti volt az első rendezvény, ahova gyakorlatilag bárki beléphetett. Ráadásul a nálunk debültált rendezvényből egy egész sorozat lesz a világ minden táján, így mondhatjuk, hogy Budapest kóstolta meg először a világon, hogy milyen ízű a burn Yard.
A rekkenő hőségben délután kettő táján érkeztünk az elhagyott hangárba, ahol londoni rendezvényszervezők még készítették elő a terepet az estére. A máskor a villamos ablakából nézve lehangoló vásárcsarnok ekkor már majdnem teljesen készen, különböző - többek közt román, francia és orosz - street-art művészek keze által festett hatalmas alkotásokkal töltődött meg, a mennyezetről belógó vonatszerelvény futóműve imbolyogva kereste még végleges helyét, a sarokban egymás fejére állított roncs autók rozsdás ajtaját becsapva folytatta munkáját az az építő, aki máris ment tovább, hogy a tér közepén elhelyezett gigantikus félcső egy statikailag fontos pontján pár társával még állítgasson kicsit. Volt a levegőben valami karácsonyi készülődés hangulat, csak éppen itt nem a fenyőfát díszítették, hanem az omladozó falakat.
Nem volt sok időnk ámulni a belső tereken, mert M-City, a lengyel street-art művész egyből a kezünkbe nyomott egy szikét és egy kartonlapot, hogy mi is kipróbálhassuk, hogyan alkot ő. M-Cityről azt kell tudni, hogy alkotásait egy speciális stencil-technikával készíti, azaz munkájának művészi része a stencilek megrajzolása és kivágása, onnantól pedig "már csak fel kell fújni" egy felületre az előkészített sémát.
A Budapesten is látott F1-es versenyautót például így festette ki:
Természetesen a Smirgli Magazin is megcsinálta saját stencilét, mely egy kissé ugyan szerencsétlenül nézett ki, de a többiek műve mellett mégis méltón díszelgett egy direkt erre a célra üresen hagyott felületen. Ha mi csináljuk a fújást is, valószínűleg folyt volna le a festék mint a wc, ha lehúzzák, de hála égnek M-City -látva kastaságunkat- odalépett segíteni. Ismét igazzá vált a régi mondás, "lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s fújja a stencilt".
Egy kis terepszemlét és az épület hűs falai közötti pihenést követően a Smirgli stábja egy komoly interjújára készült, méghozzá nem kisebb névvel, mint a dán félcső legendával Rune Glifberg-el. Az egyik fiatal rendezvényes angol úriemberhez méltó módon a deszkás és a mögötte már teljes alakjában tornyosuló félcső install jeles tervezője, Gerry Judah széke elé vezetett bennünket. Rune a tőle várt lazasággal és részleteket kifejtően válaszolt, sőt, egy kérdésünkön el is nevette magát, ami azért nála nagy szó. Bővebb részletekkel a hamarosan megjelenő smirgli.com hasábjain jelentkezünk.
A beszélgetés végeztével fogtuk a cuccainkat, és egy időre elhagytuk a helyszínt, hogy az esti programra újult erővel érkezzünk majd vissza. A baráti brigádot összegyűjtve, az út menti csehóban 150 forintos fröccsökbe kapaszkodva folytatódtak élményeink.
A nagyközönséget este kilenc után fogadta újra a helyszín, mely ekkor már gyönyörű fényekkel megvilágítva tette tényleg varázslatossá a gyárat és közvetlen környékét. A szervezőké minden elismerésünk, ezt a teret férfi munka (és masszív összeg) lehetett nemcsak berendezni, de bevilágítani is. A piától már alig látva nézhettük meg a jó öreg Glifberg tiszteletkörét a számára épített rámpán, ami egész nap erre a performanszra várva meredt a plafon felé az épületben. A következő videón betekinthettek kicsit a kulisszák mögé, és láthatjátok, hogyan készült fel Glifberg a monumentális félcsőre, jó kis felvételek:
Glifberg mellett még pro deszkások örömdeszkáztak kicsit, miközben már javában lüktetett a zene, előkészítve a keverőpultot az este legnevesebb zenei fellépőjének, Avicii-nek. Nem sokkal később óriási őrjöngéssel övezve ő is a húrok, vagyis inkább a potmeterek közé csapott és elkezdődhetett az igazi tombolás, melyből nekünk is kijutott bőven: az emberek között ide-oda szkrollozva egyik kameránkat megkínálta egy korsó sör, ami miatt sajnos áldozatokkal kellett zárjuk az esemény mérlegét. A baleset következtében gyakorlatilag megsemmisülő kamerán lévő képeket rettentően sajnáltuk ugyan, de a burn sajtó részlege segítőkészen rendelkezésünkre bocsátott pár fotót, hogy fájdalmunkat enyhítse némileg, ezeket vízjel nélkül látjátok is a cikkben. Egy kamera mínusz, egy élmény plusz. Azt kell mondanunk, hogy még így is megérte.
