Erzsi opening

 2010.09.21. 18:58

Nagyon jól sikerült a régóta várt Erzsébet téri park átadó ünnepségével egybekötött kis jam, melyen külföldi srácok is tiszteletüket tették a magyar éllovasok mellett, mindezt a Monster és a Vans támogatásában. Délután háromkor kezdődött a buli, ekkorra már sok érdeklődő, riporter, fotós és deszkás jelenlétével megtörtént az átadás a mindenkori speaker Surányi Levente vezérletével.

 

 

Az ország egyik tehetsége Dézsi Gergely a döntött falról legurulva egy trikolor szalagott szakított ketté, ünnepélyesen megnyitva ezze a város szívében épült skate parkot. A jó hangulatról az ingyen Monster, a jó zene és a srácok kitörő lelkesedése gondoskodott.

 

 

A meghívott európai deszkások, illetve az OSG11 győztes Sárkány Kristóf és az említett Dézsi Geri avatta föl a pályát pár trükkel, majd bárki végiggurulhatott a még vadiúj beton elemeken.

 

 

Egy rögtönzött best trick verseny is megrendezésre került a piramison, melyre bárki nevezhetett kortól és amatőr vagy profi státusztól függetlenül.

 

 

Úgy gondolom nem túlzok, ha azt mondom, hogy történelmi volt tehát a tegnapi nap -a gördeszkások számára legalábbis mindenképp-, és mindannyian bízunk benne, hogy az új park sokáig marad hasonló állapotban a mostanihoz, rendeltetésszerű területet adva ezzel egy eddig zabigyerekként kezelt sportágnak. Az alábbiakban megtaláljátok az eredményeket, azonban ha még több fotóra vagytok kíváncsiak, látogassatok el a smirgli blogmagazin facebook oldalára további képekért és csatlakozzatok!

 

Best Trick eredmények 

 

1. Szikora Bálint  - (Bs 180 Hardflip, 360flip Late flip, Hardflip transfer Bs 50-50 Grind)

2. Varga Zsolt  - (Triple kickflip, Bs 180 Double flip, Bs 360 Double flip, Bigspin flip)  

3. Petrányi "Ostya" Lajos - (Laser flip)

4. Zhang Ge - (Kickflip transfer Bs Noseslide)

5. Karkossiák Zsolt - (Switch Heelflip, Switch Fs 180 flip)

6. Sima Dániel - (360flip Tailgrab)

 

Címkék: varga zsolt karkossiak bachman márk dezsi gergo sima daniel petranyi lajos zhang ge szikora balint erzsebet ter skatepark

A bejegyzés trackback címe:

https://smirgli.blog.hu/api/trackback/id/tr902313168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása