Tűri Zoliról nem is olyan régen írtuk, hogy az utóbbi időben bizony nem tétlenkedik, és nem is kell benne csalódnunk továbbra sem. A freestyle ceglédi betyára tátva maradt szájakat hagyott maga mögött, és a dobogó harmadik fokára állhatott fel Németországban, a hétvégi Paderborner BBQ Skateboardcontest-en, míg versenytársa, a szintén magyar Kuncz Albert az 5. helyezést csípte el, ami ahhoz képest végképp zseniális eredmény, hogy mindketten a Freestyle Pro kategóriában indultak.
"Nagyon jól éreztem magam, mert elég sok freestyle deszkás megjelent ezen az eseményen Németországból, Svédországból, Hollandiából, és Olaszországból, ami miatt nemzetközi versenyrutinnak sem volt utolsó ez a kiruccanás. Jó volt velük deszkázni ismét." - mondta Zoli, aki azt azért bevallotta, nem osztogatják ingyen az érmeket Németországban, rendesen meg kellett küzdeni a 3. helyért.
Zoli számára most ismét a gyakorlásé a főszerep, hogy kellően felkészülten fogadja a következő megmérettetést, míg Albert naptárjában sűrű a program, hiszen ő a hétvégén ismét versenyezni indul, csak ezúttal a VB-re, Angliába. Még jelentkezünk.
A Freestyle Pro kategória végeredményei, sorrendben:
1. Sebastian Heupel 386
2. Gunter Mokulys 370
3. Zoltan Türi 361
4. Christian Heise 356
4. Marco Sassi 356
5. Albert Kuncz 336
6. Mario Steinemann 327
7. Maxe Jeblick 325
8. Pierre (Woita) Andre 303
9. Stefan Albert 302