A szép csendben lezajlott FRIDGE FESTIVAL-t két okból is figyelmetekbe ajánlottuk: egyrészt idénykezdő sí-, és snowboard program, másrészt ideális idényzáró fesztivál. Három napot végigpörögtünk, hogy megtudjuk, hogyan sikerül a Műjégpályán felkészülni a télre, és elengedni 2011 nyarát.

A csütörtöki hírek joggal riasztottak el minden potenciális napi bérlet vásárlót, hisz elég gyorsan terjedt a városban, hogy lehetetlen bejutni a „műjég” területére. Az összes sajtós, VIP és nyereményjegyes egyszerre vette fel a belépőjét, fél Budapest pedig Scooter lázban égett, így garantált volt a Szigetet megszégyenítő sorban állás. Sajnos a jóslatok beigazolódtak, hisz nagyjából 45 percbe tellett, mire beléptünk a zsúfolt pályára. A rámpa elképesztően látványos volt -bár sikerült szponzortetőt csinálni belőle-, magassága és a rajta gyakorlatozó riderek sebessége mindenképp tiszteletet parancsolt, csak úgy, mint a Scooter, akikről nem hinném el, hogy 10-15 éve élték fénykorukat, a koncert alapján ez akár idén is igaz lehetne.

A szponzorált helyszínek vonzereje abban rejlett, hogy fűtött sátrakban helyezték el a cégek a különböző programjaikat, hisz a második napra kiderült, nincs az az alkoholmennyiség, amelynek elfogyasztása elfelejteti velünk, hogy egy jégpályán (még ha nem is jégen) állunk. Az Infected Mushroom koncert kicsit olyan volt, mintha egy nyugdíjas otthonban adták volna elő: annyira hideg volt, hogy 20-30 pogózó emberen kívül a közönség úgy lelkesedett a pörgős zenét játszó együttesért, mintha a Ladánybene koncert közepén rötyögnének a basszgitár lassú riffjeire.

Harmadik napra fogyott a közönség türelme: úgy bosszulták meg a csúnyán alulkalkulált mobil WC szigeteket, hogy figyelmen kívül hagyták a kígyózó sorokat és inkább a rámpa aljában végezték el azt, amire a jól nevelt többségnek hosszú perceket kellett várnia. A Party Aréna előtti tömeg akkora volt, hogy a kőkemény dubstep és breakbeat húrokat pendítő Beardyman koncert és a freeski döntő után többen inkább végigsétáltunk az Andrássyn egy útisörrel, és igyekeztünk fedett helyen folytatni az estét.

A verseny nem hozott nagy meglepetéseket, a snowboard és freeski kategóriában is a tavalyi győztes vitt ismét mindent. A srácok nem sokat kockáztattak, az volt az ember érzése, hogy a cél a biztos érkezés, nem nagyon akarták magukat összetörni. Érdemes azonban figyelni az 1995-ös születésű Kai Mahlert, akit ha jövőre ismét meghívnak, akkor holt biztos, hogy röhögve aláz mindenkit. A műsorvezetés elég kaotikus volt, egyszerre három helyszínről beszéltek, így néha egymás szavába vágtak, de a legprofibb mégis az angol szakkommentátor volt, akinek szavait hallgatva olyan érzésem volt, mintha az ESPN-en nézném az élő közvetítést valamilyen board világversenyen.

Sajnos több, a rendezvény PR ügyeit kezelők által tett ígéret nem tartatott be, így elmaradt a rajongva várt Beardyman-interjú, és mivel „adminisztrációs hiba” miatt nem sajtóakkreditációt kaptunk (csupán mezei jegyeket) a riderekkel tervezett beszélgetések is elmaradtak. Mellékesen jegyzem meg, hogy az interjú csak írásban jöhetett volna létre, hisz érthetetlen okokból fotósunk mindösszesen egy napra kapott belépőt.

 

A FRIDGE fesztiválnak túl hideg, amely ellen szegény szervezők sem tudtak mit csinálni, versenynek meg kicsit idény eleji, mert inkább a sérülések elkerülése volt a cél. Azonban a társaság jó volt, mindenkit összekovácsolt a hőmérskélet, és a legkevésbé látogatott vizelőhelyek felkutatása/megtalálása. Ha jövőre dupla zoknit húzok, remélem minden más lesz majd...

 

 

Pataki Gergely

FOTÓ: Vadnai Szabolcs

 

 

 

A Fridge-ről készített képeinket megtaláljátok Facebook oldalunkon!

 

Címkék: fridge 2011 pataki gergely vadnai szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://smirgli.blog.hu/api/trackback/id/tr833414759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.30. 14:27:02

Valahogy ebből is kimaradtam! Helyette én egy privát fesztivállal múlattam az időt. Kivettem a fridge-ből egy hideg sört és megnéztem az aktuális reality sót. Így mulat 1 magyar úr... ;)
süti beállítások módosítása