Akár magával, Paul Rodriguez-zel is megeshetett már, hogy akármennyire próbálta gyermeke kezébe nyomni a fingerboardot, meg a gördeszkát, kislánya csak azért is a Barbie-t választotta a 360 flip helyett. Neki is, és minden csalódott gördeszkás apuka számára új reményeket adhat a Fisher-Price játékgyár Barbie™ Grow with Me™ 3-in-1 Skateboard névre keresztelt sporteszköze, amivel 3 fázisban szoktathatjuk rá gyanútlan kislányunkat a gördeszkázásra, hogy aztán ő legyen a következő Elissa Steamer.
A használati utasítás szerint a tanulás első fázisában a gördeszkára szerelt kormány csak beetetés, az alkalmi rolleren a gyerkőc elsajátítja az alapállást, és az egyensúlyérzékét is a deszkához igazítja, majd ha ez már megy neki, le a kormánnyal, és máris lehet lökni a porontyot a lejtőről, persze megfelelő védőfelszerelésben. Ha szemünk fénye ezt is túléli, jó eséllyel teljesíti majd a harmadik fázist is, ahol a tengely magasságát állíthatjuk, hogy a rózsaszín játékszer még realisztikusabb élményt nyújtson. A 40 dolláros befektetés mindenképpen megtérül, ha csak arra gondolunk, pár évvel később mennyivel több közös témánk lesz a kislányunkkal.