A Lokál Skateshop bemutatja:
Farkasemberek Éjszakája
Időpont: 2012. Február 18. 17 órától
Helyszín: Lokál Skateshop + Lokál Kávézó és Bár (1072 Bp Dob u. 18.)
Program:
Meghívásos Minifélcső verseny
Fotókiállítás
MACHOTAILRDROP Filmvetítés
Buli Hajnalig
"A LOKÁL Skateshop két alapító tagja is mellékszerepet kapott, több pécsi és budapesti deszkás mellett, a MACHOTAILDROP című kanadai filmben, ezért is jelent extra örömöt számunkra, hogy bemutathatjuk a magyar közönségnek a mozit. A lelkesedésünk oly méreteket öltött, hogy egy egész napos programot szerveztünk a filmbemutató köré.
Délután öt órától kezdjük a programot egy meghívásos minifélcső versennyel, ahova tizenöt srácot válogattunk össze, hogy felforrósítsák a hangulatot egy kis deszkázással így télvíz idején.
A kávézóban a forgatás kulisszái mögött készített képeket állítunk ki. A nap folyamán a skateshopban megtekinthetők a film inspirálta éS cipők, melyekből összesen 24 pár érkezett országunkba és akciós áron kínáljuk a rendezvény ideje alatt.
Este nyolckor pedig debütál a Corey Adams és Alex Craig rendezte MACHOTAILDROP mozi, melyben olyan a gördeszkázásból már ismert emberek is szerepet kapnak, mint Steve Olson, Rick McCrank, John Rattray, Fred Mortagne. A filmet eredeti, angol nyelven sugározzuk.A vetítés után dj Tolcsvay válogatja a zenéket, amíg bírjátok szusszal. A buli a kilencvenes években jól ismert ’Total Car’ nevű szórakozóhely hangulatát hívatott megidézni a zenékkel."