Egy puszta véletlen folytán, teázás közben szaladtunk bele Barakonyi Zsombor kiállításába a Tranzit Art Caféban. Persze ennek semmi köze nem lenne a smirglihez, ha az alkotó vászon helyett nem pont gördeszkákra festené a képeit, így viszont mindenképpen felkeltette az érdeklődésünket.
A Tranzitban megrendezett kiállítás már nem az első, amelyen a Hét Réteg bemutatásra kerül - ugyanez a sorozat már a Műcsarnok falain is lógott. A tinédzseréveit deszkázással töltő Barakonyi Zsombor a Képzőművészeti Egyetem diákja is volt, így alkotásain szeretett sportunk a művészettel találkozik. Zsombort egy kósza gondolat vezérelte, mikor régi deszkájára elkezdett festeni. Mint utóbb kiderült, jó gondolat volt ez, ugyanis a kipingált sportszert több is követte a sorban egész kiállítássá állva össze, melyről mi is készítettünk a helyszínen pár fotót, valamit az alkotó is küldött néhány digitalizált képet munkáiból. Nemsokára egy interjút is láthattok a művésszel, akinek kiállítását tehát még pár napig megnézhetitek a Tranzit Art Caféban! (térkép a post végén)
És a többi kép: